Minden december 6-án este elmegyünk anyukámhoz, visszük neki a kis csoki Mikulást és mostanában általában egy szatyor gyümölcsöt. Ennek örül a legjobban. A szomszédékhoz is átmegyünk, s mindig azzal kezdjük, hogy találkoztunk a Mikulással és ránk bízta a csomagot, amit át kell adnunk, mert ide küldte. Ők keseregnek, hogy nem találkoztak a Mikulással, aztán hellyel kínálnak és pálinkával, és azon filóznak, hogy nekünk mindig milyen szerencsénk van. Búcsúzáskor aztán Marika a kezünkbe nyom egy zacskó finom házi készítésű levesbe való tésztát, Rozi pedig egy saját készítésű gyönyörű mézeskalács házat, mondván talán a Mikulás hagyta itt. Mi pedig meglepődünk, örülünk és szaladunk haza az ehető és rendkívül dekoratív ajándékokkal. Karácsonykor a húslevesbe lesz tészta és reggelire megesszük a mézeskalács házikót.
Mikuláskor a gyerekeink is kapnak  tőlünk jelképes ajándékot, de soha nem december 6-án, a napján, mert már nem élnek velünk. Nekünk azonban továbbra is ilyen az ünnep, pedig már csak ketten vagyunk itthon öreg szülék. A szomszédék is megették már kenyerük javát, de szeretnek játszani, meglepetést okozni szívük teljes melegével. Szeretjük őket és ők is minket. (Írta: Csontos Gabriella)