2024. Április 18. Csütörtök Andrea napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Mezőtúri csapat lett az első

2012-03-29 09:13:30

p8020335.jpg”Tündérolvasók” elnevezésű szövegértési versenyünk  immár több mint tíz éve nyújt hasznos és kellemes időtöltést olvasóink számára. Eddig évről évre Püspökladányban, helyi/ városi szinten igyekeztünk feladatlapjainkkal kiszolgálni az olvasás iránt kedvet érző gyerekeket. Mivel azonban felhívásainkra rendszeresen a környező települések gyermekei részéről is érkezett megkeresés és jelentkezés, ezért ettől a tanévtől nemcsak városunkból és megyénkből, hanem az egész  Észak-magyarországi régióból vártuk és fogadtuk az olvasni szerető gyerekek jelentkezését. Célunk a gyermekek olvasóvá nevelése, a könyv és az olvasás minél szélesebb körben való megszerettetése.  Az irodalmi élmények alapján szerzett ismeretek és tapasztalatok által kívántuk az egyes társadalmi rétegek problémáinak egymással történő megismertetését, empátiáját és elfogadását erősíteni az adott korosztályban. Törekedtünk a mai magyar gyermekirodalom alkotásainak megismertetésére és a szerzőkkel történő személyes találkozás lehetőségének biztosítására. A  művek kiválasztásánál olyan alapvető emberi tulajdonságokra és képességekre kívántuk ráirányítani a gyerekek  figyelmét, mint a másság elfogadása, az egyes életkorokból és egészségi állapotokból fakadó ellenérzések és a nemzeti, valamint etnikai hovatartozásból adódó ellentétek feloldása. Munkaformáját tekintve  csoportmunkában (2-3 fő/csapat) megvalósuló versenyt hirdettünk, amely ezáltal lehetőséget teremtett a résztvevők közötti összehangolt együttműködésre, kompromisszumok kötésére, egymás véleményének elfogadására és tiszteletben tartására a feladatmegoldások során.
 
Felhívásunkra 56 csapat nevezett be,  153 tanuló vállalkozott a megmérettetésre. Szövegértési versenyünk célcsoportjaként az általános iskolák felső tagozatos tanulóit jelöltük meg. A  két levelezős fordulót – fordulónként két-két irodalmi mű ( Sohonyai Edit:  Macskaköröm és a Jasmine, avagy mégis kell a szerelem? című ifjúsági regénye,  Nógrádi Gábor: Galambnagymama, valamint Balázs Ágnes: Feladó: Fekete szivárvány)  elolvasását és játékos feldolgozását-, követően a legtöbb pontot elért nyolc csapat szóban mérhette össze tudását. Az írásbeli feladatlapok kidolgozására hat hét állt rendelkezésére a csapatoknak, melyek feladattípusait úgy igyekeztünk összeállítani (totó, keresztrejtvény, igaz-hamis, ki vagyok én stb.),  hogy egyrészt nehézségi fokukat tekintve megfeleljenek az adott korosztály képességeinek, másrészt játékosságukkal élménnyé tegyék az adott mű befogadását és feldolgozását. A szómagyarázatok révén aktív könyv és könyvtárhasználatra késztettük a gyerekeket. Az egyes ifjúsági regények szerzőire vonatkozó (irodalmi díjak, további művek) kérdések révén  kitekintettünk az internet világába, az irodalmi jelenetek tovább gondolására késztető feladatainkkal pedig a versenyzők fantáziáját, fogalmazáskészségét és képzelőerejét kívántuk fejleszteni. A döntőre érkezett, alaposan felkészült  csapatok munkáját a háromtagú zsűri: Sohonyai Edit írónő, Szabó Attiláné Csontos Erzsébet tanácsnok asszony és Csobán Róbert, a Méliusz Központ (Debrecen) igazgatója értékelte. A versenyt követően ebédre és az írónővel való személyes beszélgetésre került sor. A jó hangulatban, játékosan eltöltött délelőtt a jutalmak átadásával zárult. A döntős csapatok helyezésüktől függően ajándékkönyveket vehettek át, melyeket Kolláth Erzsébet alkotóművész tűzzománc képei és Bárczi Imre  tündér-szobrai tették még értékesebbé. Felkészítő pedagógusaik pedig Püspökladány, a mi városunk 2012. falinaptárt és képeslapgyűjteményt vehetettek át Dombi Imréné polgármester asszonytól. Valamennyi résztvevőnk számára  Borsos Aliz grafikusművész "Tündérolvasók" logójával díszített emléklapot és versenyünkhöz kapcsolódó további promóciós anyagokat  juttattunk el.
Versenyzőiknek ezúton is gratulálnak a versenyt szervező-lebonyolító gyermekkönyvtárosok: Mészáros Eszter   és  Andrási Istvánné Tünde.
I.helyezett csapat: Vadmacska komandó (Túrkeve) (a képen) II.helyezett:Testvérpáros (Berettyóújfalu) III.helyezett:Könyvtárbitorlók (Debrecen).
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu