Miután elolvastad...na jó, mielőtt belefogsz, nézd meg, milyen a Blues Fathers máshol! BF videók a YouTube-on. Egy amerikai Párizsban, A három testőr Afrikában, a Blues Fathers Püspökladányban. Címek, ténymegállapítások, nagy dolgok előhírnökei. Igen, kedves barátaim! Nagy dolog rászánni magát az embernek arra, hogy negyven év távollét után visszatérjen oda, ahonnan egyszer elindult. Hogy meg se álljon az égig. Vajon érdemes-e visszamenni? Vajon van-e még valaki, aki emlékszik rám, és persze közülük, vagy rajtuk kívül érdekel-e valakit, ki vagyok én? Megérintettem-e az egek rétegeit, s onnan jövök hazafelé tele büszkeséggel, és örömmel. Dicsekedni készülök nagy tettemmel azoknak, akik véleménye fontos nekem. Vagy épp nem sikerült még elrugaszkodnom sem, s valahol egy távoli, vagy éppen közeli, de lényegtelen helyen töltöttem el ezt az időt. Kicsit, sőt, remélem nagyon is túlozva, de lényegében az életemet. Mit tudok felmutatni, és kinek? És vajon akkor örülnek-e nekem jobban az itthon maradottak, ha körmöm alatt még ott van egy kicsi kis darab ég, vagy csak a küszködés szennye van a ruhámon, s nyilvánvaló: a porban rekedtem örökre. Semmit sem értem el. Semmi különöset. Semmi olyat, amit ne tudna bárki rajtam kívül. Család, gyerek, munka, sok munka, unokák. Hétköznapi sikerek, örömök és csalódások. Kapcsolatok, élet-raszter, beton stabilitás, és lepkeszárny törékenység. Egyszerre. Úton a világ megértése felé. Még a tudás birtoklása elején, de erőforrásaim, lehetőségeim vége felé. Semmit sem értem el. Semmit, amire nem futotta akaratomból, erőmből, és szerencsémből. De, mindent, amihez elég volt a munícióm, és amiben a sorsom kegyes volt hozzám. Kaptam, és talán adtam is elég erőt, hogy viseljem a terheimet, és toljam magam előtt küldetésem szekerét. Kaptam, és talán adtam is elég szeretetet, ami az élet egyik fő értéke, és ami nélkül nehéz egy napot is élni. Kaptam és talán adtam is elég szabadságot, a korlátok nélkül valóság illúzióját. 2004-ben jöttem rá, hogy mindent elértem, amit akartam és elérhettem. És, még mindig élek, sőt szeretnék tovább is! Azt éreztem, itt állok, kicsit túlkorosan, de újjászületve, szükségleteim korlátai között, küldetésem kódját keresve. Csak kell lennie valahol egy jelnek, amiért idejöttem, erre a bolygóra, erre a világra, erre az életre! Ez a jel talán a zenében van elrejtve. Úgy, ahogyan a legizgalmasabb krimikben szokásos. A szemem előtt, de mégsem látom. Nyolc éve nagy aktivitással, barátaim segítségével és társaságában keresem. A zene hozott össze minket, nélküle sohasem találkoztunk volna. A zene hozott, és tartott össze minket olyan hosszú ideig, ameddig egy óvodás gimnazistává válik. Kellemes, sőt izgató és felemelő élmény hallgatni a zenét. Az ember részese lehet valami világot átfogó hullámzásnak, és világokat összekapcsoló rezgésnek. Az ősi, szavak nélküli kommunikáció ma is működik. Borzongató érzés elgondolni, hogy előttünk is és utánunk is lesz. Sőt, talán mindig is volt és mindig is lesz. Egy matematikus mondta egyszer, a prímszámok akkor is vannak, ha nem tudunk róluk, és akkor is voltak mikor, mi még-, és akkor is lesznek, mikor mi már nem. Talán ilyen a zene is. Milyen stabilitást sugároz ez az anyagtalan valami, ez a levegőhullámzás, ez az agyi ingerületsor, ez a vegyületek egymásban lubickolása! Zenét hallgatni, a zene keletkezését látni jó. Csak egy van jobb: létrehozni, megszólaltatni, finoman, vagy épp vadul vezetni. Andalogni vele, vagy rohanni fékevesztetten. Elvarázsolni vele élőt és élettelent, másokat és magunkat. Minden nap arra készülök, hogy a zene által megértsek valamit, és azt egyszer, ha módom lesz rá, tovább adjam. Minden nap egy ajándék, amikor ez sikerül, minden nap egy ünnep, ha van, akinek átadhatom, ha van, aki befogadja, és ha van, aki megérti mit és miért üzentem neki, vele, általa. Ünnepre készülünk barátaimmal, a négyek blúzbandájával, a Blues Fathers együttessel. Szeretnénk a dalainkat, mint markunkban hozott kis lángocskát átnyújtani annak, akinek szüksége van rá. Hogy mellette kicsit melegedjen, hogy valamit, vagy valakit jobban lásson. Ha kell, ez a láng égig érő tüzet gyújtson, ha kell, meleget adjon egy kis kályhában. Ha az kell, a napot homályosítsa el, és ha arra van szükség, hogy a magány sötét szobájában derengjen valami remény, hát legyen annak eszköze! Mindannyian mások vagyunk. Más zenére vigadunk, és másra szomorkodunk, ahányan csak élünk. Úgy válogattam össze műsorunkat, hogy szinte mindenki megtalálhassa azt, ami neki a mi zenénkből jó. 1972-ben - negyven éve - 18 éves voltam. Ez a kor, ez a stílus az, amihez mindig visszatérek. Ha hallgatom, ha játszom a zenét. Ezek a bandák, és ezek a számok belülről is szólnak bennem. Ezeknek egy csokrát adjuk elő műsorunk első felében. A második részben könnyedebb és vidámabb dalok jönnek ebből az időből. Néhány saját dalunk meg arra lesz példa, hogyan kap életet, és él tovább a régi szikra, a bennünk szunnyadó dal. Minden változik, és közben ugyanaz marad, csak másképpen. Mindannyiónk élete ugyan úgy ér véget, pedig ahányan vagyunk, annyiféle úton érünk oda. Már hosszabb út van mögöttem, mint amennyit magam előtt remélek. Talán éppen most lesz az a pillanat, amikor valamit át tudok adni, ami nálam van, ami nem (csak) az enyém, aminek én csak a hordozója vagyok. Ha úgy érzed, ez a valami a tied (is) gyere el, és vedd át! Elnézést kérek azoktól, akik vidámabb szövegre számítottak! Ez most ilyen lett. Nézzetek bele egyéb koncertmeghívóimba és beszámolóimba! S, ha már semmi okot nem találnátok az örömre, hát nézzetek szét a szabadban: tavasz van! Mondjuk együtt: Na, végre itt a tavasz! Ugye, mennyivel más! Kettős értelem, pedig már a szimpla sem kevés! Örömmel és büszkeséggel a szívemben szeretném bemutatni a Blues Fathers zenekar tagjaként produkciónkat 2012. március 31.-én este 8 órakor a Korona étteremben: Blues Fathers: Na,végre itt a tavasz! (még) Dunakeszi, 2012.03.17. Karászi József, mint bluzfater (forrás:bluesfathers.hu)