2024. Április 16. Kedd Csongor napja van.
Kezdőlap Beköszönő Nagykunság Nagy-Sárrét Hajdúság - Hortobágy A hét képe Háromföldi videók Háromföldi Ki Kicsoda Emlékek, történetek, mesék... Kapcsolat Fotoalbum

Szállást keres a szent család
2023-12-23 12:33:19

Berekfürdőn, Karcagon és Püspökladányban is megelevenedtek a régi népszokások, melyben eljátszották Jézus születésének történetét.

« Vissza a hírekhez
Isten éltesse Művész Úr!

2011-11-06 18:12:44

Csikos_S__ndor.jpgCsikos Sándort, a Csokonai Színház tagját 70. születésnapján, 2011.november 7-én gálaesten köszöntik a cívis városban. Csikos Sándor rövidebb-hosszabb megszakításokkal három évtizede meghatározó tagja a debreceni társulatnak. A Színház és Filmművészeti Főiskolán, ahol Simon Zsuzsa, Gáti József és Montágh Imre tanítványa volt, 1965-ben szerzett diplomát. Előbb a Miskolci Nemzeti Színházban, majd az Irodalmi Színpadon játszott, 1972-ben került Debrecenbe, a Csokonai Színház társulatába. Debrecenből kétszer ment el, de mindig visszatért: egy évadot a győri Kisfaludy Színházban töltött, kilenc évet pedig Nyíregyházán, ahol három évig a Móricz Zsigmond Színház igazgatója volt. 1993 óta ismét a Csokonai Színház színművésze és rendezője. Pályája során több, mint kétszáz szerepet játszott, volt Lucifer, István király, Széchenyi István, Vörösmarty Mihály és Gál Nagy István, Debrecen város főbírája. “Öröm számomra, hogy Arany János, Petőfi és Ady nyelvét beszélhetem” – nyilatkozta korábban Csikos Sándor, aki pályája során számos kitüntetést – Jászai Mari-díj, Csokonai-díj, Kazinczy-díj, a Magyar Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje – kapott, de a legnagyobb elismerésnek – mint mondta – a közönség tapsát tartja. Csikos Sándort hétfőn este gálaesten köszöntik a Csokonai Színház művészei, valamint színművészetis osztálytársai: Almási Éva, Csomós Mari, Szilágyi Tibor és tanítványai: Szarvas József, Csuja Imre, Tornyi Ildikó, Tenki Réka, Szabó Máté, Tóth Orsolya, Földeáki Nóra és még sokan mások. (forrás:haon.hu)
Add a Facebook-hoz

Kommentáld a hírt!


A J Á N L Ó



egiangyalunkmeheszet



www.facebook.com/fenyvespanninyaralo



Kézműves tollak a Tiszából a Tiszáért

Tiszából gyűjtött kupakokból és uszadékfából készít tollakat az abádszalóki Telekes Attila, aki minden eladott darab után támogtja a Tisza megtisztítását.

Web: www.tasysdesign.hu/tollak/

YouTube: youtube.com/@madeintisza-to

Facebook: www.facebook.com/attila.telekes



ww.facebook.com/Doridadesign

www.meska.hu/shop/DoridaDesign


www.facebook.com/mazacskakeramia


www.facebook.com/palettamuhely


www.facebook.com/Illatviaszgyertya

nalashop.hu


FUSZEKLI 

www.facebook.com/Fuszekli 


Dorinette Műhelye

www.facebook.com/Dorine


talita.hu