Németh Gyula (1890-1976) nyelvész, turkológus
Karcagon született, itt kezdett törökül tanulni és innen indult el első törökországi útjaira (Isztambulba - 1907, majd Aydinba és Szmirnába - 1908). 1909-től az Eötvös Kollégium tagjaként a budapesti Tudományegyetemen tanult olyan tudósok mellett mint Gombocz Zoltán, Munkácsi Bernát, Goldziher Ignác és Vámbéry Ármin. 1911 és 1914 között többször járt tanulmányúton Lipcsében, Kielben és Berlinben. A budapesti egyetemen 1915-ben habilitált, 1916-ban a turkológiai tanszék rendkívüli, majd 1918-ban rendes egyetemi tanára lett.
1916-17-ben jelent meg török nyelvtana, amely az arab írásos oszmán-török elsajátítására máig a legjobb kézikönyv. 1921-ben publikálta első tanulmányait a magyar nyelv török jövevényszavairól és a magyar őstörténet kérdéseiről. 1930-ban jelent meg legfontosabb és legnagyobb hatású munkája, A honfoglaló magyarság kialakulása. A könyvben a török törzsnévadást, a török törzsrendszert és a nomád török államok kialakulási formáit vizsgálta és bemutatta a csatlakozott török törzsek szerepét a magyar nép etnikumának kialakulásában.
Tudományos munkásságának egy másik fontos területe a nagyszentmiklósi kincs feliratainak vizsgálata. Véleménye szerint a feliratokat egy kipcsak típusú török nyelven, a besenyőkén írták. A 30-as évektől kezdve az oszmán-török nyelv kutatására fektette a hangsúlyt: behatóan foglalkozott a bulgáriai török nyelvjárásokkal. Nyelvjárási szövegeket gyűjtött és adott ki, tisztázta a nyelvjárások felosztásának elvi problémáit.
Számos tanulmányt szentelt annak a kérdésnek, hogy hol volt a törökség őshazája, mikor kezdődött a török népek vándorlása. Ezekre a kérdésekre a nyelvészet eszközeivel kereste a választ. Sokat foglalkoztatta az is, hogy Attila hunjai vajon törökül beszéltek-e, és hogy mi közük volt a magyaroknak a hunokhoz, mennyire megbízhatók a magyar krónikák azon állításai, hogy a magyarok a hunok utódai. Németh Gyula a kérdés négy kiváló szakértőjével, Ligeti Lajossal, Váczy Péterrel, Fettich Nándorral és Eckhardt Sándorral együtt egy, a nagyközönség számára is érthető összefoglaló műben, az 1940-ben megjelent Attila és hunjai c. kötetben kísérelte meg a válaszadást. 1957-ben egy 1422-ből fennmaradt oklevél hátoldalán besenyőnek vélt szójegyzéket találtak. Ezt a szöveget Németh megfejtette és megállapította, hogy az a magyarországi jászok nyelvén íródott; ma ez az egyetlen alán nyelvemlék. Németh Gyula tudományos munkássága elismeréseként 1930-ban megszervezhette a Bölcsészeti Karon a Török Filológiai és Magyar Őstörténeti Intézetet. 1932-ben és 1935-ben a kar dékánjának választották meg, 1947-49-ben pedig az egyetem rektorának. A Magyar Tudományos Akadémiának 1922-től volt levelező, majd 1932-től rendes tagja. 1939-től tíz éven át titkára, majd 1949-től 1954-ig elnöke a Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának. 1950-től 1965-ig a A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének igazgatója. Németh Gyula nevéhez fűződik a Kőrösi Csoma Társaság megalakítása (1920), a Kőrösi Csoma-Archivum szerkesztése, a Bibliotheca Orientalis Hungarica c. monográfia sorozat megindítása (1928), és az Acta Linguistica Hungarica szerkesztése. Számos tudományos szervezetnek volt tiszteletbeli tagja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1970-ben díszdoktorává avatta.