Györffy István (Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.) etnográfus (néprajzkutató), egyetemi tanár, az MTA tagja.
Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a félbeszakadt Lénárt-féle kisázsiai expedícióban. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1934-től a néprajz első nyugalmazott rendes tanára. 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője. Györffy István volt a magyar néprajz első professzora, a tudomány hazai megteremtője. Foglalkozott a kunság néprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kiváló monográfiákat írt. Vizsgálta az újkori magyar szórványtelepüléseket. Tudományos szervező és nevelő munkásságával hozzájárult a magyar néprajzi kutatás európai szintre emeléséhez. A népélet szépirodalmi leírásával bizonyos fokig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára. Róla nevezték el később a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát, szülőföldjén, Karcagon a múzeumot (Győrffy István Nagykun Múzeum), és a település egyik Általános Iskoláját.